Tolnai Ottóval beszélget Harangozó István

Szénási Sándor: Magyarországon, persze csak bizonyos körökben a Symposion nevű magyar nyelvű jugoszláviai avantgárd folyóiratról híresült el, amikor ott még testvéri közösségben alkottak szerbek és magyarok. A politika aztán őt is szárazra dobta, és maradt az egyedüllét, a költészet, az írás. Végigcsinálta és végignézte mindazt, ami a Balkán csúcsán, a Vajdaságban történt. A magyarellenes rohamokat, a háborús uszítást, a menekültek áradatát, vértócsákat. Ott élt abban a nehéz szakban, ami a vidéket belengte. Palicsra költözött, ebbe a monarchiabeli kis fürdővárosba, ahol ott áll Kosztolányi háza is és ott az emléke Karinthy Frigyesnek is. Tolnai Ottó Költő Disznózsírban c. könyvét, amely egyébként megkapta a 2004 Legjobb Irodalmi Könyve kitüntetést, tulajdonképpen a Parti Nagy Lajossal folytatott rádióbeszélgetésekre alapozta. De ezek a többször átírt, kérdésektől megfosztott interjúk a könyvben átalakultak, összerakosgatott szövegtestekké váltak. Tolnai Ottóval Harangozó István készített interjút.

Harangozó István: Az első kérdésem meglehetősen egyszerű: miért ez a cím? Kosztolányi látott egy Petőfi szobrot egy hentes kirakatában gyönyörű disznózsírból, olyan mint egy kanadai márvány.
Tolnai Ottó: Egyrészt van szó a kötetben Petőfiről, egy korai élményről, a Puszta télen-nek egy értelmezéséről. A puszta országhoz közelítünk tulajdonképpen, gyerekkori látványa a szikes pusztának a vonatból, miközben a Puszta télen-t olvasom, tehát Petőfinek volt egy ilyen érdekes hatása rám. Ez a különös természetessége az apró való alkatrészeknek, mint a Kosztolányi prózájában. Én közben teljesen más típusú költő vagyok és más típusú művészet érdekel, az a költészet, művészet, amivel én foglalkozom, az úgy elolvad mint a zsír, tehát eltűnhet.

HI: Úgy is érzi, hogy eltűnik, vagy ez most inkább egy ötlet? Tudnivaló a könyvről, hogy nagyon szeret olyan részleteket, amelyek más számára esetleg nem lennének jelentősek, meglátja mögöttük, azt mondják a kritikusai, hogy a misztikumot, vagy a mítoszt.
TO: Igen, egy olyan anyagból dolgozom, ami eltűnhet. Keresem, tudatosan keresem ezeket az anyagokat, illetve más anyagból építkezem, nem az eddigi rekvizítumokat, eddigi anyagokat használom, hanem új anyagokat használok, mint a plasztikában, a művészetben. Bajsz behozta a zsírt, a mézet például, hogy a két végpontot összekössem, tehát Bajsz és Petőfi, illetve Kosztolányi. Kosztolányinak van egy másik helye, ahol a görbe grízről ír. Ezekből az anyagokból más, új görbületet próbálok kirajzolni a művészetbe, ez a cím nagyon ideálisnak tűnt, egyrészt mellbevágó egy kicsit, másrészt van egy ilyen rurális bácskai vonatkozása: a bácskai disznóvágások és a bácskai étkezés. A bácskai életformával kapcsolatban, amit szintén nagyon szeretek, vállalok, és sokat élek kint a tanyán és egy ilyen zsíros világban élek lényegében. Aztán keresem a másik, az ellenkező pontot is.

HI: Még egyszer használom a nem igazán szerencsés szót, hogy misztikus, vagy mitikus szférát.
TO: Igen, erről már Kosztolányi is beszélt, hogy a vidékben van egy misztikum: a vidékmisztikum, ami lényegében..., én sokszor kötöm a metafizikus festészethez. Nietzsche vette ezt észre, kis olasz városokban, onnan ered.

HI: Meg hát Szerb Antal, mint tudjuk.
TO: Én Kosztolányi után ugyanezt vettem észre a (?) ürességet a kisvárosokban. Nehéz időkben még jobban kiürülnek ezek a bácskai kisvárosok, egyáltalán magyar kisvárosokban, ha megfordulok, elneveztem ezeket a kisvárosokat fáj kisközségeknek. Tehát fáj az ürességük, fájnak azok a nagy árnyékok, az üres utcáknak a hihetetlen súlyos árnyéka. Noha nem jelenti azt, hogy Amerikában nem láttam még üresebb kisvárosokat, Németországban is éltem kisvárosban, ahol megőrültem az ürességétől, de az másfajta üresség. A bácskai és a magyar kisvárosok üressége jobban érint.

HI: Az jutott még eszembe, amikor az ideiglenességet, vagy szétfolyást említi, hogy van-e ennek köze kisebbségi léthez, Jugoszlávia szétfolyásához?
TO: Abszolút. De ez a kezdetektől fogva így volt. Elkezdtünk egyfajta irodalmat és akkor egy ideális pillanata volt Jugoszláviának, volt nagyon sok időszak '68 körül is többször, amikor egy közös család voltunk, közös nevezőn voltunk és szinte testvéri viszony volt. Később, ahogy romlott a helyzet, morzsolódtak le az emberek és történtek szakadások, különböző dolgok és elfogytak. Minél jobban elfogytak, de most is van nem egy költő, akihez tényleg úgy viszonyulok, nem jelent számomra semmit, hogy más nyelven ír. Sőt.

HI: Palics 40 km-re van Szegedtől, ha jól tudom. Elkoptatott fordulat, de mintha másik bolygón dolgoznának ezek az emberek.
TO: Nagyon érdekes, sokat lehetne erről beszélni, érdemes lenne erről beszélni és majd biztos beszélünk sokat, ugyanis tényleg: engem is meglepett, hogy sok emberrel beszéltem, magyarral, akik nem hallották sosem Palicsot. Namármost épp az este volt a német könyvemnek a Literatur Haus-ban bemutatója, hogy az egész Palicsról szól, az egész könyvem Palicsról szól, palicsi figurákról, utcákról, mikrorészletekről. És egy éve, mióta itt vagyok, sikerült valahogy betörni ezt a közönséget, hogy megtanulják, noha szerkesztőim, főnökeim kezdetben idegenkedtek. Azt mondták, hogy mit kezdünk Paliccsal. Gyönyörű volt, hogy elkezdtek lassan reagálni a dologra, és mind több ember van körülöttem, akik abszolválták ezt a kérdést. Az az érdekes, hogy ahol élek, azt mindig felvállalom, azt nagy kísérleti telepnek, laboratóriumnak, laboratóriumommá alakítom és ott próbálom megcsinálni, amit álmodtam barátokkal, vendégekkel. Úgy működünk, már ezt elkezdtük egy-két éve úgy működni, mintha az fontos központ lenne. Persze nem az. Meg hogy hogy lesz az? De van egy szellemi alapja és egyáltalán a fürdővárosok, ahogy Márai mondta, nedves kolostoroknak nevezte őket, erre alkalmasak. Próbálom megnézni, hogy milyen ez a hely. Ehhez elkezdtem így viszonyulni és itt van egy kis Vértó, ide helyezték a legtöbb menekültet, itt vannak, megmaradtak a szecessziós épületek, én is olyan villában lakom, amit a századfordulón építettek.

HI: Ha jól tudom, a Kosztolányi villa sincs Öntől messze, pár házzal arrébb.
TO: Igen, és az én utcámban van, és én ezt úgy veszem, hogy minden itt van, hát mi kell még más?

HI: Laboratóriumként működik, ahogy Ön mondta, ez a hely...
TO: A laboratóriumba beszaladtak az (?) vérrel, mert hol gyilkolnak, hol menekültek jönnek arról a helyről, ahol folyt a vér, akkor a vért veszem a mikroszkóp alá.

HI: Van egy másik laboratóriuma is Önnek, úgy érzem, ez a könyv. Húsz változatát írta meg körülbelül. Az érdekelne, hogy ezekkel a kísérleti szövegtestekkel, vagy darabokkal mit csinál?
TO: Rengeteg dosszié van sajnos a padláson, amit be kellene íratni, de pontosan így van ezekkel a részekkel, én még szerettem volna egy évet dolgozni az anyagon, ugyanis rák lévén előre futok...

HI: Mármint hogy rák-jegy.
TO: Igen, csapkodok az ollómmal, nyomulok előre, a következő pillanatban meg hátra, utána pedig megrettenek, úgy érzem hogy nem maradt semmi a papíron és elkezdem újra felmelegíteni a dolgot, újra írni, megemelni a szöveget. Vannak nagyon nehéz dolgok, beleszakad az ember és nem tudja felemelni arra szintre, amire szeretné.

HI: A könyvben melyik az a rész, és az Ön szavát használom, hogy beleszakadt?
TO: Főleg a politikai vonatkozású dolgok, amit nagyon nehéz átdobni a könyvnek erre a belső hangjára. Megérkeztem újvidékre, a művészet, a modern művészet nagy álmával. Elkezdtük csinálni ezt a Symposion nevű mellékletet, és akkor mint valami szökőár, ami dobott ide-oda bennünket, miközben megmaradt a barátság egy-két ember...

HI: Tudok egy-két szenvedélyéről, hogy régi Balkán-, Jugoszlávia-térképet fest át magának. Csinálja még?
TO: Igen, nemrég vettem egy zsebatlaszt a Központi Antikváriumban Pesten, 1913-ból - az én könyvem épp 1913-ról szól -, és a Balkánnál nyílt ki, amikor kinyitottam ugyanúgy, mint a Tolnai Lexikonban az a bizonyos szócikk, amit elemeztem a könyvben. Itt is kinyílt a zsebatlasz Balkánról és azt írta fent, hogy Balkán valószínű alakulások, tehát valószínű változások. Akkor is már itt volt ez a valószínűség. Én ettől nem menekülök, én ezt tulajdonképpen nagyon vállalom, ezt a terepet, ahol nekem odacsípett a Balkán, ahogy mondom, a Balkán-félsziget és ezt megszenvedem, megélem és az életem erről fog szólni. Egyelőre nem tudok így a könyvről értekezni, mert még nem sült ki, még forr a zsír. Ahogy mondtam az egyik szövegemben, hogy a forró zsír kiégeti az ember szemét.

Szénási Sándor: Költő Disznózsírból. Új könyvéről Tolnai Ottóval beszélgetett Harangozó István.