Rácz Péter: Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben

Ómama nincs, mondja egyik kedvenc, néhány verse miatt kedvenc Tolnai-kötetem (Versek könyve) Ómama című versében a szerző, és a kedvencek között nincs is ez a most vers-regényciklussá terebélyesedett vers. "Ómama nincs a zöld almáriumban … mégis befekszem olykor a zsírszódával súrolt fiókba / mert mondom szép ilyesfajta tiszta / valamint nyers költészetet csinálni", és ebben a szinte találomra kiválasztott versben szinte egy könyvismertetéshez elegendő motívumot lehet találni. Már maga az jellemző Tolnai költészetére, hogy egyetlen korábbi emlék, mint földről felszedett gyöngyszem elég volt egy alcíme szerint Regény versekből összeállításához. Ómama persze mindössze ürügy, az egyik vezérmotívum ehhez a "regényhez", és nem is az egész könyvnek, mindössze egy ciklusnak hőse.
Ha regény, akkor időnek is kell lennie benne hagyományosan, ha viszont vers, akkor nem fontos az idő. Ekképpen van tehát egy sejthető idő, az ómamák és taták ideje, amikor a szerző, akinek a szemével mindezt látjuk, vélhetően a (kis)unoka szerepét játssza, az egyes versekben azonban pont az időhöz kötöttségnek a hiánya teszi lebegővé és furcsamód jelen idejűvé a verseket. "Rántotta a cukkinit ebédre / a férfiak az udvaron fonták / lila manilából a kötőféket / egy varjú ereszkedett / a cirokba állított madárijesztőre / arra gondolt a madárijesztő túl fogja élni / őt" - bár Tolnai egyszerűen múlt időt használ, de sem a versből, sem a környezetéből nem tudható, mikor van a vers ideje, fél évszázada vagy a közelmúltban (A cukkinit). Nemcsak a történelmi időt, de az alanyt sem árulja el olvasójának a vers. Ez a meghatározatlanság azonban egy esetleges fordítónak a problémája, számomra inkább a vers világának a kitágulását segíti, miként maga a lila manila, a neceguga, a seregélyágyú és aki nem éli túl a versvéget, a dögkútba csusszantott lovacska, fején a kötőfékkel. Efféle és ennyi különösség szinte minden Tolnai-versben megtalálható, és éppúgy jellemzőek az Ómama-kötetre is a megszokott ismétlések, valamint a nagyon eltérő, vagy éppen a korábbi sorok valamelyikének újrafelhasználásával létrehozott verszárás. Itt is szerepelnek szavak vagy kifejezések, amelyeknek bűvöletébe kerülve felnagyítja és szinte sajátjaként irodalmasítja, "tolnaisítja" azokat, megosztva "elviselhetetlen szépségüket" az olvasóval (manila, gyöngyös, azúr, sziksó, nullásliszt). E kis motívumokhoz kapcsol durva öltésekkel aztán mindenféle asszociációt, nem dolgozva el magukat az öltéseket, vagyis verskészítő technikáját, a vágás és ismétlés módszerét, kivonva az egészből hol az idő, hol a hely koordinátáit, emigyen teremtve meg minden költészet esszenciáját, ha egyáltalán meg tudnánk mondani, mi az.
Tolnai egyszerre oszt meg tudást (a délvidéki paraszti, kisvárosi lét mindennapjainak világát), és végez leletmentést az utókornak verses formában: nem csodálkoznék, ha a nagyon városi olvasónak olykor néprajzi lexikonra volna szüksége. Jegyzetet azonban nem effélét mellékel a kötethez, hanem néhány fotón, egy értelmező tanulmányon (Mikola Györgyi munkája) kívül olyan kommentárokkal egészíti ki az ezáltal szinte összművészetivé váló kötetét, amelyek többnyire tovább tágítják a vers világát, szétfeszítve minden formát. Hogy van-e a Pesti Kalligram házának gangján csodafestmény, sőt gang van-e egyáltalán (mérget nem vennék rá), és Rilke, Szerb Antal, szerb szerzők szavainak jegyzetbeli idézése hozzáad-e valamit Tolnai Ottó költői világához, ezek éppolyan érdektelen kérdések, mint amennyire mellékes megválaszolásuk is. Ha volna földrajzi súlypontja a magyar költészetnek (gondolom, nincs), az Ómama-versek olvastán az az érzésünk támad, hogy az csak Palics környékén, a szerző szűkebb hazájában lehet, tágabb világa úgyis a maga teremtette mítoszvilág, amelyben egyaránt helyet kap a kukát az utcán vonszoló, azzal azonosuló szerző, Willi, Ómama, Rilke levelezőpartnere: Marie von Thurn und Taxis (istenem, egy És a vezetéknévben!) és Quotidian Lajos.
A verseket benépesítő személyeket, a helyszíneket, de akár a szerző építkező technikáját és a formai megoldásokat tekintve az Ómama-kötet akármelyik korábbi kötet világát folytató, szintetizáló, egyben új utat nyitó alkotás, ahogy egyik jegyzetében meg is súgja: azért, hogy "azon menekülhessen önnön maga elől, mint menekül különben is folyamatosan minden műfajban".
(zEtna Kiadó, Újvidék, 2006. 236 oldal, 2500 Ft)