Bodor Béla: Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben Regény versekből

Vannak a versekben az élőbeszéd darabosságára, töredezettségére emlékeztető mozzanatok, elsősorban a sok ismétlődés, újra és újra nekirugaszkodás egy-egy mondatdarabnak (mert egész mondatot nemigen találunk), de ez a körülményes nyelvtúrás gyakran valami szép, ihletett szóképet fordít ki magából és a beszédközegből. Tolnai egyik felmenője, Vitéz Mária tisztaságmániáját például így lényegíti át költészetté: "a tisztaság volt / a legfontosabb dolog a számára / kamrájában piramist képeztek / a szarszappan tömbjei / pléhteknőjében olyan tisztára mosta / pruszlikjait üngöcskéit / hogy nemcsak a piszok foltjai / a varrott foltok is eltűntek róluk / csipkerongyikává szépült / minden gönce".
Tolnai legfontosabb kompozíciós eljárását talán motívumöltésnek lehetne nevezni. Az a lényege, hogy valami jelenség, tárgy vagy történés újra és újra felbukkan a szövegben, illetve más szövegekbe is átindázik; és a vándorlás során újra és újra átváltozik valami más minőségű dologgá. Például az apokaliptikus hangvételű Mi szépet öltő-motívumai: Szibéria, az éneklés és a tojás. A főszereplő vásott háncsszatyrában három tojással visszatérően megjelenik a borkimérésben, és a tojásokat borra cseréli. Arról beszél, hogy Szibériában "mint fahasábokat úgy rakták egymásra / megfagyott társaikat / szájukban öklömnyi jég ragyogott / végre mind kiénekelte a magas cét". A jeges motívummal kontrasztot alkot az egyre emlegetett forró nyári idő, a járást megnehezítő égető homok. Aztán "vitte vásott szatyrában / a forró homokon a teli flaskát / a tojások abszolút csapágy / golyói forogni kezdtek". Ez a forgás az időt jeleníti meg, váratlan elvontsággal a csupa konkrétumot soroló versben. Előrevetíti, hogy az illető rövidesen meghal - temetésén a szibériai kórus énekel majd. A vers így zárul: "mi lesz velem kérdezte a gyengéd borász / hol szerzem be ezután a napi három tojást / ne zaklassa fel magát / érkezhetnek még hozzánk mondtam / ragyogó jégtojással a szájukban / énekesek szibériából". Félelmetesen kemény vers, pedig csak pár ember ül benne a söntés előtt, akik néhány szót szólnak az életükről. Pokoli látomások sora, de kristályosan fényes képekből építkezik.
Ez a kötet lírai oldala. A szerző azonban regényt ígér, és bizonyos értelemben csakugyan azt is írt. Ez a regény, mint Tolnai történetei általában, valami egészen apró mozzanatból indulva elég kevés elemből szerveződik egyre bonyolultabb kompozícióvá. Egy régebbi versben a költő "ómamától" örökölt almáriumának egyik fiókjából hirtelen felcsap az akkor már régen halott nagymama szaga. Ez az érzéki intuíció vált át az emlékek megidézésébe, majd egy Rotterdamban rendezett nemzetközi költőtalálkozó élményein át az öngerjesztő emlékezés-elbeszélésbe. És a könyv sajátos szerkesztése folytán, melyben két rövid versekből álló ciklus fogja közre a nagyobb elbeszélő darabokat, nemcsak a narratíva létesülését, hanem lírai miniatűrökre bomlását is láthatjuk. A látszólag bármeddig szőhető epizódszövevény zárt, szimmetrikus formát ölt, a teljesség érzetét keltve kanyarodik vissza a kiindulás színhelyére, aktuális (és igencsak feldúlt, vajdasági) jelen idejébe.
(zEtna Kiadó, Újvidék, 2006. 236 oldal, ármegjelölés nélkül)