BertókCsorba Győző Fekete füzetének maradék lapjaira

Takáts Józsefnek

Miért lett számára pécs
a város mindörökre
arról álmodoznak
hogy pécs lesz a magyar athén
 
így lett pécs
egy parányi terület miniatűr fővárosa

 
 lehet hogy ő
a teljesen süket várkonyi
engem ott a karomról megismert
 
hogy a farkasalmákat letépkedem-e
a földön széttaposom-e
 
kezére pille nem repül már
 
 vagy egyszerűen bámulsz bele
egy kutya szemébe
a torkába is éj megy
 
behozatja a juhász gyula-könyvet
varázsol jajgat tiltakozik
kegyetlenkedik egy kezével
jóllehet már azt sem mozdítja
 
a lélek kő
azzal üt
 
áll
lassan a halál oldalához
 
aztán
egy tapsoló országon
hulló kézlegyintés hallatszik át
mindenkori koanunk
 
ha egy versben azt írom
hogy fa
 
 kezdjem el körülrajzolni
a kanál vizet
igen nyugodtan kopírozd
selyempapíroson
istenem ahogy a kontinenseket
kopíroztuk át
csöppenként vissza a mediterrán
tenger e kiöblösödését
mit pannon tengernek nevezünk
 
helyesbítsek bővítsek
 
áll a tócsában a tyúk
felhőt csipeget
csipegessem
avagy vásárokon kócoljam
áruljam én is
hurkapálcikán a vattacukrot
 
három évig voltam könyvtáros
három könyvtárban
ott találtuk magunkat
mint zsebedben találsz spiccvasat
selyemgubót régi pénzt ezt-azt
az ÁVH pincéjében
ahol zöld tintával írtak
 
semmis ráspollyal
lukat reszel

a selyemgubófalba
átlövi magát
az első gyertya lepörköli
szárnyát
viasz sír vagy ólma
csöppen egy golyóbisnak
 
állsz a fűben
hallod a falevelet
bőrödbe szúródik egy tüske
beleharapsz a sárgarépába
megérintesz egy másik embert
ha egy versben azt írom
hogy fa
a fába beleszorul a fa
 
van a föld
nekem három hold
felesben kiadva
mellette a bal oldali szomszéd
bérelte zadruga-föld
szudáni füve
most már here olykor zab búza
tengeri is
de nekem csak szudáni fű
mindörökre
afrikát már gyermekkoromban
átkopíroztam
csak a fű hiányzott róla
szaladok át a tarló
langyos pörnyéjében
és megállok
füstös ürgelyukak
odébb ördögcérnabokor alatt
bejárata egy róka labirintusának
melyben rózsaszín tollakat találtak
s a mai napig nem tudták eldönteni
flamingót zabáltak avagy angyalt
a jobb oldali szomszéd paprikával vergődik
most bácska (martonos horgas magyarkanizsa)
paprika nagyhatalom lett egy pillanatra
odaát ugyanis a magyarok beleszartak a bizniszbe
ki kell húzni őket
jóllehet már mi is készítjük bele
a teniszpályányi őrült cserépport
katalán festőbarátunk ámul-bámul
a vörös csak így föltúrva a földön
nem is kell festeni
arra gondolok paprika ügyben
kosztolányi megsejtett valamit
ám igazán még koszta tornyai
még menyus bácsi sem bajlódott vele
inkább tengerivel avagy majorannával
elmesélem neki koszta józsefet
azt ahogy a múltkor végiggyalogoltam
azon az 5-6 kilométernyi sáros szántáson
sírva gyalogoltam végig
jóllehet én rothkótól czóbelen keresztül
érkeztem a szentesi tanyákra
végig azon a sáros szántáson
amelyen annuska tolta a nagy festőt
talicskán a csongrádi orvoshoz
hol van ehhez a spanyolok vöröse
csak túrni fel a vöröst nagy mennyiségben
igen mondom de a magyar festészetnek
nincs meg az az informel-tapasztalata
ami a katalánnak
tapiesnek köszönve eleve adva van
a magyar festészetnek föld-komplexusa van
vagy talán mégis
hiszen az a baalbek előtt álldogáló két alak
a földön áll
akárha mi is szántáson állnánk a kép előtt
senki sem áll úgy a földön
az nem homok
a segantinitől származó szálas
technikából következően
az nagyon föld
szinte sáros
jóllehet ott tán sosem is lehet sár
s ők is földből vétettek
mint ama bakancsok
és a krumplievők
mint menyus trabális figurái
a harmonikás meg a pingálóasszonyok
éppen csak megérintve egy kis festékkel
nézd meg
szép lenne születésnapodra kinagyítani
rég készülök
ilyen-olyan kivágatokat készítettem
s most boldog vagyok
végre tán sikerül
kinagyíttatni éppen neked
azt a két figurát ott a kép előtt
ők kívül vannak a képen már-már
mi meg akkor belül
a kép előtt
a földön mint olyanon
 
földből billennek át közvetlen
ezt se segantini se van gogh nem tudta
heidegger próbálta elvégezni helyettük
földből billennek át közvetlen
az általánosba
 
 lám van közvetlen átjárat
mint selyemtapéta-ajtó
sárból
 
paraszti világképem van
olyan mint az apámé volt
van föld amin állok
mozsárszárú nehéz csizmában
a tábla szélén
számba veszek egy darabot
ízlelgetem
a bácskai zsíros fekete
jóllehet az enyém éppen szikes fehér
és a dunántúli barna (szürke) közötti különbséget
letörök belőled
morzsálom soká tenyeremben
nézem a madarak vonulását
a marárapokalipszis része-e
a vadludak éke
s hattyúénekünk is az-e már
letörsz belőlem
vagy csak lekezelünk
az a fölitatódó elágazása a földútnak
ott baalbek előtt
a mi mindenkori taónk
nyugodj immár
istenem ha vörösmárvány királyfejével
ezt a fővárosizét fülep lajos megérte volna
sétálj az őszben
mint ő a szelídgesztenyésben
tedd arrébb a párnát
húzd arrébb a szőnyeget
tedd arrébb a fazekat
a virágládát (a világláda
az amibe köveket raktál)
tedd ki a bakelitkukát
állítsd előrébb az utcaseprőt
figyeld hogy nő a cefre széle
harapj bele mutasd a nyusziknak
még egyszer a sárgarépába
harsogjon mint a harsonák
nyugodtan nyomkodd csak át
pizsamád gombját az utolsó lyukon
álmodj női kezekkel
mutasd te ó-val osztasz
azt hiszem ezért kedélybeteg
megannyi matematikus
a nullával osztás kínos perverziója
kísérti őket
mutasd te ó-val osztasz
vigyázod a pillanatot
amíg körbeér az ó
lám a világ begombolódott
látod hátulról a kivilágított
fekete gombot
 
 a zabszem kipottyant fenekünkből
talajt fogott
zab szúrja immár
rafaellóéval versenyre kélt
kékünk
 
 európa majd szépen ide tér
fővárosába
egy turistacsoportnak mutatják
a költő
s a turisták felkiáltanak: bartók
nem mondja a cicerone: bertók.
 
 
Versezetemben az ünnepelt szövegei mellett Várkonyi Nándor Dunántúljának (ennek az egészséges decentralizáció gondolatát erősítő könyvnek) a mondataival, valamint Csorba Győző- és Csordás Gábor-sorokkal is éltem. Fülep márványfejét Gál Istvántól kölcsönöztem, az egész mondat így hangzik: Minden magyar művészettörténet elején ott van a hozzá annyira hasonlatos kalocsai vörösmárvány királyfej (a 13. századból); de kísértetiesen hasonlított Péterfy Jenő arcképére is.
Tüskés Tibor írja Fülep zengővárkonyi éveit tárgyaló, fontos dolgozatában: Előadásaira Zengővárkonyból járt be, télen csizmában, néha előfordult, hogy gyalog.
A katalán festő: Miquel Barceló