Az argentin arcaRészlet az Ómama egy rotterdami gengszterfilmben című verses regényből

Kiszalad a káposztaföldre
kés nélkül kap le egy fejet
ügyesen csavarva ki nyakát
máris szalad tovább
át a langyos szérűn
tán beindult az ellés
húzni kell ki

körösztben a kisborjú
vagy az ángyó lett megint rosszul
föl kell tuszkolni a saroglyába
egy páratlan cipőt talált
újságolja fuldokolva
ki tudna elmenni
egy páratlan cipő a létra alatt
ugyan honnan érkezhetett
egy páratlan cipő a lisztesládában
na és kérdi ótata a pitvarban bambán pipálva
kiszórtam belőle szépen a nullást
kifényesítettem kötényem sarkával
előtte sosem láttunk ilyen magas sarkú
férficipőt
ki tudna elmenni
gyere ássunk tovább
az ángyó mesélte ők egyszer
megjátszva a ringyót egy orosz katonát
fojtottak lisztbe
előbb még tele is zabálhatta magát
mintha hóba fojtottuk volna
mint ahogy ők fojtották volt
hóba a sógort ott a tajgán
gyere ássunk tovább
hátha rálelünk a kígyóbőr cipő párjára
gyere ássunk tovább
hátha fölmerül a lánglisztből
az argentin arca
ki tudna elmenni
félek mit mondunk ha fölmerül
talán a sógor arca is fölmerül a hóból
ott legeltet a tajgán
ferde szemű kis feleségével
rettegett mit mondunk ha fölmerül
az argentin arca
rászorítjuk hirtelen a rézszitát
átnyomjuk rajta az arcát
ragyogjon akárha méhviaszban
bámulok utána ahogy poroszkál vissza
a füstölgő pörnyében
a sárga árok felől poszáta szól
a kócsag még mindig mozdulatlan
csak akkor sikítom el magam
ahogy ismét hóna alá kap egy káposztafejet
aztán napokig nem mutatkozik
ki tudna elmenni
nyulak rágcsálnak harsogva
naphosszat ropják a táncot a létra alatt
a lisztesládában az argentinnal
és rézszita pörög a méz
méhviasz ragyog fölöttük
vagy mégsem az argentin aki fölmerül
a kék szemű orosz katonával táncol
ki tudna elmenni életünkön
a kastélyban lehúzta a komornyik lábáról
a cúgos kígyóbőr cipőt
hallani a szibériai kórus zümmög
emeli az áriát
ragyogó kék jéglabda fagy a szájukba
zümmög amíg be nem lepi az új nullás
a tajga aztán tavaszig mozdulatlan a hó alatt
az ángyó várja vissza a bátyót a sógort
a többiek is késve érkeztek kéz láb nélkül
ki tudna elmenni
ide-oda pofozza tenyere között
a mind vakítóbban ragyogó rézszitát
szórja a tyúkoknak a zsizsiket dögkukacot
nem bazedovos csak olyan a szeme
mint a német tábornok gukkere
jön benne folyamatosan nagy fehér szamáron
a völgypartról ereszkedik
járni többé járni már nem tud a földön
elfagytak
ő úgy mondja elmentek alóla a lábai
ott táncolnak a tajgán
de így a nagy fehér szamáron
a sok hó után itt a zsíros földön is
újra föltalálja magát
vonul be a gukkerban már-már ideér
kishomoknak fordul
ott át a zöld határon
de alig hogy átér fordul is vissza
hogy miért is poroszkál előbb át
senki sem tudja
hiszen sosem is volt ott senkije semmije
elmegy megnézni a hazáját mondják odaát
s máris szamaragol vissza
a gukkerban már-már ideér
ómama köpölyözi
vagy csak duncolt piócát rak rá
hóna alatt két fej káposztával
pöndölben szalad át hozzám
vágd négybe őket
nehogy rád romoljon a birkahús
de ahogy lerakja az asztalra
s a nagykésre mutat
fogjam vagdossam a káposztafejeket
az egyiket látom megrágták a nyulak
ismét sikítozni kezd
ki tudna elmenni életünkön
sejtettem egyáltalán nem a káposzta
miatt jött nem is szereti a birkahúst
ismét sikítozni kezd
gondoltam megint felmerült a létra alatt
a lisztesládában az argentin arca
jóllehet utoljára már arról mesélt
nem is vele se az ángyóval
azzal a kék szemű orosz katonával táncol
a létra alatt a lisztesládában az argentin
mert úgy festenek mint a nők
mi meg bebajszosodtunk
benemezelődött sűrű halina a szemérmünk
ki tudna elmenni életünkön
alig bírják leszorítani őket a rézszitával
ismét sikítozni kezd panaszkodik
még a rakott sparhelt könyökcsövét is
magukkal vitték a kiskonyhából
már teljesen megette a rozsda elégett
valami bolond csipke volt csupán
de hát mi más is lenne egy könyökcső küldetése
mint jelezze ha megrakod csutkával
jelezze szépen a kanyart a füstnek
ki tudna elmenni életünkön
lesem a dunyha alól
kormos lábát a súrolt padlón
most is az égő tarlón futott át
úgy a legrövidebb ha zavarják
meg hát jót tesz a sok kinyílt visszérnek
ki tudna elmenni
lesem feketén verejtékező combját
most egy kis fej káposztát főz
sózza napraforgóolajat önt a cserépből
bedugja a dunyha alá
szorítsam a férges fekélyre mondja
ki tudna elmenni
az ángyó esküvőjére
valami porcelánt küldött a kastélyból
az argentin komornyikkal a bárónő
miközben a martonosi vak kosárfonó
már harmonikázott
a kék szemű orosz kimászott a nullásból
és elvitte a porcelánt a gyöngyfüggönyt
csak a kankót hagyta itt bennünk
ki tudna elmenni életünkön
de már szalad is vissza
guggolva pisil a langyos szérűn
egyhangúan kaszálja a prücsköt a szélkiáltó
pisil a káposztaföldön tán meg is szül
nyulakkal őzekkel beszélget
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
este ahogy ismét beállít
mutatja így volt fölborotválva
az argentin komornyik tarkója
csupa pacsuli volt mindig
miközben a kék szemű orosz
kizárólag a bárónő drága kölnijét itta
csizmájába is azt locsolta
már csak azt szeretném tudni
a gyerek kék szemű lesz vagy kreol
jóllehet ott lisztbe fojtva
mind a kettő mint a lilijom halovány
ki tudna elmenni életünkön
a döglegyek ellen szifonbélből fűzök
a bölcső köré ne félj
teköréd is akárha ama gyöngyfüggöny
a bárónő budoárjából
és majd jön a füstölgő szérűn át
cipeli nagy gyöngyház harmonikáját
a vak martonosi kosárfonó
és táncolunk majd
kikaparjuk az oroszt meg az argentint
kikaparjuk a lánglisztből
a bárónő is hazajön ausztráliából
és táncolunk majd a langyos szérűn
táncolunk majd a súrolt láda lánglisztjében
ki tudna elmenni életünkön
ne félj megvéd a szifonbélfüggöny
nem köpnek be ismét a döglegyek
kiégeti mind a velődből a kukacot
ki mind a forró káposzta
cipeli nagy gyöngyházharmonikáját
a vak kosárfonó
a kék szemű orosz is hozza
kis üvegharmonikáját
egyszerre telítődik majd vérrel
a szifonbélből font függönnyel
táncolunk a langyos pörnyében
táncolunk a súrolt láda lánglisztjében
táncolunk amíg az ángyó le nem szorítja
a tajgán a sógort ferde szemű kis feleségével
le nem szorít bennünket is
mint az egereket a ragyogó szitával
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
ringyók sziszegi s egyre fűti a kemencét
dagaszt süti a cipókat
belökte már a sóletet
s akkor ómama már nem bírja cérnával
kiszól az almárijumfiókból
milyen sólet az amelyből a liba kiröpült
száll az ökörnyál dömötörözik a juhász
miféle kék szemű orosz
miféle kreol argentin komornyik
gingula bosnyák
gingula bosnyák fiúk törik már a tengerit
gingula bosnyák fiúk hemperegnek a friss csuhén
le kell hogy valakivel nyomassuk
ki tudna elmenni életünkön
ómama még ismerte az argentin apját
komornyik volt ő is a kastélyban
habár felénk sosem is volt kastély
csak odaát a tiszán azt is mint fátyol
bebugyolálta a tiszavirág
vacogott minden a kishalálban
döfögette a rühes kutya
minden elrühesedett
akkor már a kastélyban is
döfögette a rühes kutya
amit a báró hozott afrikából
a víziló a rinocérosz fejével
meg a komornyik anyjával
döfögette a flamingót
vagy lehetséges
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
a flamingó volt az anyja a komornyiknak
azt sugdossák a flamingó
meg az a cúgos kígyóbőr cipő is
az argentin apjáé volt
a cúgos kígyóbőr cipő
amit kikapart a lánglisztből
de ómama már nem mocorog
ébresztgetheti milongával
rángathatod a lábát a föld alatt
a manillával nem kotyog magában
mint a bevarrt szemű kotlós
nem kérdi már ki sündörög
ki kényeskedik
sonka svargli helyett
a füstölő lila kátránytükrében
csak az érdekli hol ténfereg olivér
elemérnek véli
az argentin meg az orosz
rugdoshatják mint lovak
a lisztesláda az almárijum oldalát
akárha még mindig az a vak
martonosi kosárfonó harmonikázna
jóllehet holtan bukott pirospaprikába
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
csak az érdekli hol ténfereg olivér
elemérnek véli tán a sziksó a sókopó forgószele
forgatja mint a selyemgyár orsóira rátekeredik
képtelen felismerni kit tekert hozzá az ökörnyál
vitéz ótata is pákász volt mondja
olyan csavargó aki a vízen jár
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
a vitézek mind a nád közé szorultak
az ótata is olyan volt mint a csíbor
mint a vízicsibe olyan vízicsavargó
nem mocorog
nem mutatkozik már
megették mind a molyok lila pruszlikját
hiába bizonygatom most lett csak
izzó igazgyöngy pruszlikká
csak az érdekli hol ténfereg olivér
gyöngyvér sejtette
a flamingóra féltékeny ómama
ki tudna elmenni életünkön
azt kecerészi mondta állítólag
a tó visszáján azt sarkantyúzza vitéz-vér
ómama mindig a vértó visszájáról beszélt
ő még ismerte a vér családot
akiről a tó a nevét kapta
ha meg már megkapta
miért ne folyhatott volna bele valós vér
hisz az is oda folyik ahol lapos
akárha egy végtelen vágóhídról
mindig is a flamingóra gyanakodott
egyszer egy kifakult flamingót talált
a sóletbe főzni
okádott a vasfüggöny tövében az egész határ
ó istenem ki tudna elmenni életünkön
mint fekete szoknyát fölkapja a pörnyét a szél
álltam ott az argentin előtt immár nem a liszt őszében
akárha kis hermelinbundával szemérmemen
s akkor szuszogni kezdett
a vak martonosi kosárfonó mert végül is
az övé lett az orosz kis vérrel teli üvegharmonikája
meghajolt táncra kért kukoricacsővel a porcelánnadrágban
magas sarkú krokodilbőr cipőjében az argentin
arca az arcomra égett látod még ma is lángol
ki tudna elmenni
mindenki csak forgolódik
ki tudna elmenni
édes kislányom súg ki az almárijumból
nem lisztben táncoltatok ti
nem lánglisztben jártátok a tangót
mint kanül csöpög a szifonbél
ragyognak a teli köpölyöspoharak
ragyog a rézszita méhviasz fölöttünk
szuszog a vérrel teli kis üvegharmonika
nem lisztben táncoltatok
késélen
ki
ki tudna elmenni
sótölcsér forog sosem szebb pár
forog őrült paprikával
hótölcsér forog sosem szebb pár
őrült paprikával
égen-jégen rianás csattan
nem ollé óbégattatok csak
ó ki tudna elmenni
istenem ki semmivé köszörült életünkön
jóllehet egyszer én megkíséreltem
a vándorköszörűs távoztával összemarkolni
az utána maradt fényes szemetet
eldugni a gyilok drága markolatát
csak a gyalázkával nem számoltam
ahogy hazaért a tajgáról fehér szamarán
azt vágta az argentin hátába
de én még a holdvilágban is táncoltam vele
csak aztán dugtuk a kék szemű orosz mellé
a lisztesládába
a harmonika nem ő a harmonika szuszog
de az arca ha nem az arca kígyóbőr cipője
a lánglisztből nullásból néha még fölbukik.