A kedves piemonti kô

Amikor úgy tűnt
nekem már többé
nem adatik meg
ismét a vers
kínomban arra gondoltam
írok egy kis vékony szegény-
szürke verseskötetet
szerbül
hiszen különben is olyant
szeretnék immáron
más nyelven nem nyegléskedhet
páváskodni sem páváskodhat a költô
(egyszer már írtam egy fehér könyvecskét
versecen jelent meg anita berberrôl
az expresszionista táncosnôrôl
megtapasztalhattam tehát milyen szűk
rés is az amelyen egy más nyelvben
át kell préselni magát az embernek)
s akkor egy hajnalon úgy ébredtem
ez az ébredés még az álom része volt
valami kék jég
forró zsád (jadeit) fagyott a számba
ám hirtelen nem tudtam
milyen nyelven is álmodom
milyen nyelven is fog megszólalni
a dal
jade mondta valaki (talán jómagam)
szerbül ugyanis a jad (jád-nak ejtik)
bánatot
(gondot aggodalmat nyomort ínséget jelent)
s valami hangszerszerű műszer
a fogorvosi és a bányászfúró között
kezdett el muzsikálni a számban
ám a kô zöld selymét már képtelen volt
kikezdeni hiszen a tolnai világlexikona is
azt mondja hogy a jadeit:
szívóssága hihetetlen
gaz azt is hogy kedves
(kíváncsi lettem különben is újra kell írnom e címszót
a keletiek a nagy keleti bölcsek milyen jelzôkkel illették)
meg azt is mondja a tolnai hogy európában a piemonti
hegyekben található
tehát hogy kedves és ugyanakkor egy piemonti kô is.